Itt a kannabisz világnapja – Mégis hogyan lett egy betiltott drogból az évszázad befektetése?

weed

Április 20-a van ma, a kannabisz nemzetközi világnapja. Ennek apropóján most megnézzük, hogy miért pont ma ünneplik világszerte a kendert, miként vált a bódító hatású gyógynövény világszerte betiltott droggá, hogyan vált ezt követően a rendszer elleni lázadás egyik vezető szimbólumává, hogy állnak most a témához a jogalkotók Európában és az Egyesült Államokban, és hogy befektetési szempontból mi történt, mire lehet számítani a jövőben a kannabisz szektorban.

Miért éppen 4.20?

Április 20-án, azaz ma van a kannabisz hivatalos világnapja, de hogy miért éppen a mai napra esik ez az egyre több fogyasztót érintő esemény, azt már jóval kevesebben tudják.

A 420 eredete elég homályos, tulajdonképpen a mai napig sem teljesen világos, hogy pontosan mi is ez a szám, és mit képvisel. Egyesek szerint a 420 egy rendőrségi azonosítószám, amellyel a marihuánafogyasztással kapcsolatos eseteket jelölték. A nyakatekertebb összeesküvés-elméletek pártolói például Adolf Hitler születésnapjával vonnak párhuzamot, míg egyesek Bob Dylan “Rainy Day Women #12 & 35”című számából eredeztetik a 420-at, a címben szereplő két szám szorzata ugyanis megegyezik az ominózus értékkel.https://www.youtube.com/embed/fm-po_FUmvM?start=0

A leginkább elfogadott teória azonban az úgynevezett Waldo’s-ról szól, amely szerint a 70-es években egy csapat fiatal délután 4:20-ra időzítette a hivatalos találkozóját, hogy az iskolai kötelezettségek letudása után marihuánát fogyasszanak. A Waldo’s név egyébként abból jött, hogy a társaság mindig egy falnál (wall) találkozott, ahol aztán nagyokat beszélgettek és elmélkedtek az élet dolgairól.

Bár a fenti történet a legvalószínűbb eredetsztori a 420-ra, korántsem biztos, hogy valóban innen eredeztethető a kannabisz világnapja. Mindenesetre rengeteg popkultúrális utalást találunk a számra, erre remek példa lehet a jól ismert Simpson család című amerikai rajzfilmsorozat, ahol Bart Simpson az ágya szélén ül, látszólag álmosan, résre szűkült szemekkel a digitális óra pedig 4:20-at mutat.

A marihuána világnapjának apropóján megnézzük, hogy miként vált a bódító hatású gyógynövényből világszerte betiltott drog, hogyan vált a rendszer elleni lázadás egyik vezető motívumává, hogy állnak most a témához egyes jogalkotók, továbbá befektetési szempontból mi történt, illetve mire lehet számítani a jövőben a kannabisz szektorban.

Marihuána történelem

A kannabisznövény eredetileg Dél-Ázsiából származik, azonban már nagyon régen, az 1100-as években eljutott az indiai kender az afrikai kontinensre, ahol az enyhén hallucinogén hatása miatt kábítószerként is használt pszichoaktív hatóanyagát, a THC-t (9-delta-tetrahidrokannabiol) gyógyszerként is alkalmazták. Egyes trópusi területeken, ahol gyakoriak, és az ivóvíz ellátottság akadozása miatt sokszor életveszélyesek a hányásos-hasmenéses megbetegedések, a mai napig az intenzív hányás és a kiszáradás egyetlen igazán hatékony ellenszereként tartják számon az indiai kendert.

A kérdésre, hogy miként lett a sokáig világszerte gyógynövényként használt kannabisz a nyugati világ (elsősorban Amerika) ádáz ellensége, egy első blikkre meglepő választ kapunk: egy idegengyűlölő, rasszista amerikai ügyvéd és orvos jóvoltából. Harry Anslinger 1930-ban lett az amerikai kábítószer-felügyeleti hivatal vezetője – a bürokrata nem csak az afroamerikaiakat nem szívlelte, hanem a mexikói forradalom elől 1910 után délről az Egyesült Államokba özönlő mexikóiakra is neheztelt. A kannabisz démonizálásával Anslinger több legyet is ütött egy csapásra: azzal, hogy egy kalap alá vette a marihuánát a kemény drogokkal, nemcsak újdonsült hivatalának a tekintélyét erősítette, hanem

AZ ÁLTALA OLYANNYIRA MEGVETETT, ÉS AZ AMERIKAI LAKOSSÁGNÁL AKKORIBAN JÓVAL NAGYOBB ARÁNYBAN KANNABISZFOGYASZTÓ BEVÁNDORLÓK ÜLDÖZÉSÉT IS SZENTESÍTETTE VELE.

Ezek után az amerikai marihuánavadászat kulcsszerepet játszott abban, hogy 1961-ben, a nemzetközi kábítószeregyezmény elfogadásakor a kannabisz világszerte tiltólistára került.

Ezt követően a ’60-70-es években a rendszer elleni lázadás egyik vezérmotívumává lépett elő a marihuánafogyasztás és a 420, a szélesebb társadalmat érintő problémákra fókuszált leginkább ez a szakirodalom által sok helyen „ellenkultúraként” emlegetett mozgalom. A hippik és az ellenkultúra egyéb pártfogói ellenezték például a vietnami és más tengerentúli háborúkat, illetve a vállalati kultúra térnyerése ellen is protestált a közösség. Rengeteg popkultúrális örökség maradt ránk ebből a viharos időszakból, a számunkra talán legismertebb filmek között szerepel az 1979-ben forgatott Hair című musical.

A következőkben megnézzük, hogy sokáig démonizált kender miért is örvend egyre több országban egyre nagyobb népszerűségnek nem csak a felhasználók, de a törvényhozók és jogalkotók szemében is.

Jelentős gyógyászati szerep

A korábban említett ádáz hasmenés korántsem az egyetlen olyan tünet, ami ellen jó megoldást nyújthat a kannabisz. Kutatások szerint a kannabinoid molekuláknak antibakteriális és gombaölő hatásuk is van, ráadásul a THC rendkívül hatékony gyulladáscsökkentőként és fájdalomcsillapítóként is működik. Emiatt számos tanulmány tartja ígéretes gyógymódnak a testszerte fájdalmat és gyulladásokat okozó autoimmun betegségek egész sorára (például sclerosis multiplex, Crohn-betegség, rheumatoid arthritis). Néhány éve épp egy magyar kutatócsoport írt arról, hogy idős korban nemcsak az ízületi fájdalmakat enyhítheti, hanem a kognitív funkciókat is javíthatja a szer. A THC-val azonban van egy komoly probléma, ami a legalizálási törekvéseknek is sokáig gátat vetett világszerte:

NAGY MENNYISÉGBEN FOGYASZTVA A BÓDÍTÓ SZER KÖNNYEDÉN ROSSZ HATÁSSAL LEHET A KÖZPONTI IDEGRENDSZER FEJLŐDÉSÉRE,

kiváltképp fiatalabb korban.

Erre jelenthet megoldást a kannabisz másik legfontosabb hatóanyaga, a CBD, amit – annak ellenére, hogy egy brazil kutatócsoport epilepsziaterápiában már 1980-ban is tesztelte –, a nyugati orvostudomány csak az utóbbi években kezdte behatóbban is tanulmányozni. Kiderült, hogy amellett, hogy a CBD gyulladáscsökkentő hatása vetekszik azzal, amire a közismertebb THC is képes, pszichoaktív mellékhatással nem kell számolni ennél az anyagnál. Ráadásul hatékony lehet a krónikus fájdalmak, valamint összetett idegrendszeri rendellenességek, például az epilepszia kezelésében, bár perdöntő bizonyíték minderre még nem létezik, „csupán” tanulmányok és kutatások sora.

CBD kép
CBD olaj egy brit gyógyszertárban, forrás: Getty Images

Egyre több ország ismeri fel a kannabisz potenciális jótékony hatását a különféle mentális és egyéb egészségügyi problémák kezelésében, ennek köszönhetően a legalizációs törekvések is valósággal szárnyra kaptak a mögöttünk álló hónapokban. A következő fejezetekben megnézzük, hogy mi a helyzet az Egyesült Államokban és Európában a legalizálás frontján.

Hogy halad a legalizálás?

Az Egyesült Államokban az elmúlt hónapokban több komoly impulzus is érte a kannabisz szektort, az első lökést az akkor még alelnökjelölt Kamala Harris adta tavaly október közepén, amikor Joe Bidennel karöltve

BELENGETTE A MARIHUÁNA ORSZÁGOS SZINTŰ DEKRIMINALIZÁLÁSÁT,

ezzel komoly teret nyitva a kannabisszal foglalkozó vállalatok előtt. Ezt követően novemberben négy amerikai államban is legalizálták a marihuána rekreációs célú fogyasztását, ezután pedig Joe Biden elnökké választása ismét olaj volt a már addig is lobogó tűzre, az úgynevezett “kék hullám” lehetőségére pedig ismét egyre több figyelem fordult a kannabisz szektor felé.

Végül a képviselőház és a szenátus is demokrata irányítású lett az Egyesült Államokban, újabb komoly emelkedést eredményezve a zöldenergiás részvények mellett a kannabisz szektor vállalatainál is. Ezt követően február elején a frakcióvezető Chuck Schumert is beleszámítva három demokrata szenátor együttesen úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi kongresszuson kiemelt fontosságú ügyként kezelnék a marihuánával kapcsolatos jogszabály-módosításokat,

EZZEL KILÁTÁSBA HELYEZVE AZ ORSZÁGOS SZINTŰ TILALOM MEGSZÜNTETÉSÉT.

A legfrissebb releváns hírek mindössze pár naposak, múlt hét hétfőn például Új-Mexikó állam is legalizálta a rekreációs célú marihuána-fogyasztást. Ezzel és a korábbi New York-i legalizálással együtt a The Marijuana Policy Project számításai alapján a felnőtt korú amerikai lakosság több, mint 43 százaléka fogyaszthat legálisan kannabiszt rekreációs célból.

usalegal
Kannabisz legalizáció mértéke az egyes államokban, forrás: DISA

Ennél is frissebb történés egy tegnapi esemény, a képviselőház ugyanis hétfőn elfogadott egy olyan jogszabályt, amely lehetővé teszi a szektor vállalatainak széleskörű, bankok által történő finanszírozását. A legtöbb elemző eddig a kétes finanszírozás kérdéskörét hozta fel a kannabisz szektor legkomolyabb problémái között – most úgy tűnik, hogy ez az akadály is elhárulhat.

Összességében elmondható, hogy nagyon is eseménydús időszakot tudhatunk magunk mögött a kannabisz szektor esetében legalizációs fronton, érdemes még itt megemlíteni a mexikói eseményeket is, egy szó mint száz,

SOK MÁS MELLETT A KANNABISZ ÉVE IS VOLT 2020 ÉS EDDIG 2021 IS.

A számos impulzus hatása természetesen az érintett vállalatok részvényárfolyamaiban is tükröződik, erről részletesebben is szó lesz a későbbiekben.

Mi a helyzet Európában?

Az orvosi marihuána piaca ígéretes növekedési pályán mozog Európában Peter Kohut, az Arriello gyógyszeripari tanácsadócég gyógyszerbiztonságért felelős igazgatója szerint, a legnagyobb probléma azonban az, hogy

NINCS MEGFELELŐEN KIDOLGOZOTT, EGYSÉGES SZABÁLYOZÁSI KERETRENDSZER EURÓPÁBAN,

ez pedig jelentősen megnehezíti az értékesítési láncok összehangolását és bonyolítja a gyógyszerbiztonság kérdéskörét.

Kohut elmondása szerint három szabályozási keretrendszer alá lehet sorolni Európa országait a kannabisz termékek jogi megítélését és elfogadását illetően. Néhány ország – többek között az Egyesült Királyság, Hollandia, Lengyelország és Portugália – kidolgozott, jól definiált orvosi kannabiszra vonatkozó jogszabályokkal rendelkezik, ezekben az országokban az orvosi célú kannabisz használatát egyértelműen megengedi a törvény, mindez igaz a kannabisz alapú termékekre is.

Más országokban, mint például Svédországban, Albániában vagy Magyarországon az orvosi marihuána szigorúan tiltott szernek minősül, ez igaz a használatra, vételre és eladásra egyaránt.  Ezek az országok jelen állás szerint nem is képzik a kannabisz szektor potenciálisan megcélozható piacát.

A kettő hozzáállás között vannak az olyan országok, ahol bizonyos kannabisztermékeket és kiegészítőket bizonyos feltételek mellett engedélyeznek, ezeknél az országoknál általában éppen kísérleti fázisban van a gyógyászati alkalmazás lehetősége. Ilyen országok például Franciaország, Spanyolország és Ausztria.

eurlegal
Orvosi kannabisz legalizáció mértéke Európa országaiban, forrás: pharmexee.com

Ami pedig a rekreációs célú fogyasztást illeti, egy tavalyi bejelentést követően tudtuk meg, hogy Svájc hivatalosan is el fog indítani egy “próbaidőszakot” a rekreációs célú kannabisz fogyasztás társadalmi hatásai vizsgálandó, a próbaidő május 15-én fog kezdődni. Ezzel a lépéssel

SVÁJC LESZ AZ ELSŐ EURÓPÁBAN, AHOL A PRÓBAIDŐSZAK KERETEIN BELÜL ORSZÁGOS SZINTEN ENGEDÉLYEZIK A FELNŐTT LAKOSSÁG SZÁMÁRA A NEM-ORVOSI KANNABISZ FOGYASZTÁSÁT.

Ami pedig a kannabisz piac európai jövőjét illeti, a Businesswire elemzése szerint amennyiben sikerül a jogi akadályokat leküzdeni és egységes jogrendszer alapján kezelni a kannabisz termékeket (ez egy elég komoly HA), ebben az esetben

2027-BEN MÁR AKÁR 37 MILLIÁRD DOLLÁROS PIACRÓL IS BESZÉLHETÜNK MAJD, AMI A 2020-AS SZINTHEZ KÉPEST ÉVENTE 29,6 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉST JELENTENE.

És ha már a jövőbeli trendeknél és a befektetési lehetőségeknél tartunk, a következő fejezetben megnézzük a legnagyobb potenciális piac, az USA helyzetét is.

Korunk egyik legjobb befektetése lehet?

Amennyiben valóban sikerülne véghez vinni a rekreációs marihuána országos szintű legalizálását az Egyesült Államokban, az nagyon komoly lökést adna a kannabisz szektornak. A Marijuana Business Factbook nemrég kiadott becslései alapján a legális kannabisz értékesítések gazdaságra gyakorolt hatása elérheti a 106-130 milliárd dolláros szintet 2024-re, ami

A TAVALYI SZINTHEZ KÉPEST TÖBB, MINT 100 SZÁZALÉKOS UGRÁSNAK FELEL MEG.

ustrend
A kannabisz szektor összgazdasági hatása, forrás: mjbizdaily.com

A hozzáadott érték mértékének növekedése elsősorban annak lesz köszönhető az elemzők szerint, hogy

A SZEKTOR EGY MAINSTREAM GAZDASÁGI ÁGAZATTÁ FOG ÁTALAKULNI AZ EDDIGI FÉL-ILLEGÁLIS PIACBÓL, SZÁMOS ÚJ MUNKAHELYET ÉS ÜZLETI LEHETŐSÉGET TEREMTVE.

A Marijuana Business Factbook becslésében 3,5-ös szorzót alkalmaznak az összgazdasági hatás kiszámítására, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy minden egyes dollárral, amit a fogyasztók/betegek a gyógyszertárakban vagy a rekreációs marihuána-boltokban költenek, 2,50 dollár “gazdasági értéket” juttatnak pluszban a gazdaságba – ennek nagy részét helyi szinten.

A következő példákon keresztül lehet szemléltetni, hogy a kannabisz szektor térnyerése hogyan befolyásolja a gazdaságot:

  • Növekvő turizmus: Sok turista látogat el a rekreációs fogyasztást engedő államokba, hogy különböző kannabisz-terméket vásároljon. Emellett a szektorban érdekelt üzletemberek és kutatók költekezése is hozzájárul az adott állam turisztikai bevételeihez.
  • Infrastruktúrafejlesztés: a termesztőhelyek, az értékesítési pontok és boltok építése az ingatlanpiac számára is kimondottan pozitív körülmény, számos termesztő például korábban használatlan raktárhelyiségeket vesz bérbe, míg sok értékesítő épít új boltokat országszerte.
  • Adóbevétel: a kannabisz üzletek több száz millió dolláros helyi adót fizetnek az egyes államokban.
  • Munkahely teremtés: A New Frontier Data piackutató cég becslései szerint az amerikai kannabisz szektor 2020-ban legalább 250 ezer embert foglalkoztatott, míg egy másik elemzés szerint ez a szám 2022-re legalább 330 ezerre nőhet – csak összehasonlításként, a vas-és acélipar jelenleg 268 ezer embert foglalkoztat az USA-ban.

Egy szó mint száz, továbbra is nagyon komoly potenciál van a szektorban és a vállalatokban, elég az amerikai legalizációs folyamatokra, a legnagyobb jelenlegi piacra azaz Kanadára, vagy Mexikóra, vagy akár a sokak által várt európai egységes jogrend okán kínálkozó potenciális piacra gondolni. Persze adódik a kérdés, hogy mennyire beárazott már a növekedési potenciál, az elmúlt hónapokban ugyanis elképesztő árfolyamemelkedéseket láthattunk a fontosabb vállalatok és ETF-ek jegyzéseinél.

Mit mutatnak a grafikonok?

Látványosan nyomon követhető az árfolyamemelkedések mértéke a három vezető szektor-ETF alakulásán: az összes közül a legtöbb vállalat részvényét magába foglaló Alternative Harvest ETF árfolyama például 83 százalékot emelkedett a tavalyi “420” óta, de még ennél is komolyabb ralit láthatunk az AdvisorShares Pure Cannabis és a The Cannabis ETF-ek esetében is (bővebben ezekről az ETF-ekről itt lehet olvasni).

Ami pedig az általunk követett vállalatokat illeti, néhány esetben a fentieknél is jóval meredekebb szárnyalást tapasztalhattunk, így összességében elmondható, hogy kimondottan megérte a mögöttünk levő időszakban kannabisz-befektetőnek lenni.

Azt természetesen nem tudjuk előre megmondani, hogy a következő “születésnapig” is az előzőhöz hasonlóan forró téma lesz-e a kannabisz szektor a befektetők és a döntéshozók körében, az elmúlt szűk egy év legalizációs törekvéseiből és gyógyászati kutatásaiból kiindulva azonban korántsem valószínűtlen, hogy sokat fogunk még foglalkozni a témával.KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK2021. 03. 12.

Országos legalizálás jöhet Mexikóban, ismét robbannak a kannabisz részvények

2021. 03. 10.

40 százalékot keresni egy nap alatt? Ebben a szektorban simán

2021. 02. 28.

Újabb amerikai államban legalizálják a marihuánát

2021. 02. 19.

Csúnyán leszerepeltek tegnap a kannabisz papírok

2021. 02. 11.

Máris kipukkant a lufi? Beszakadtak a sztárrészvények

2021. 02. 10.

Egy nap alatt megduplázni a pénzedet? Itt a legújabb tőzsdei őrület

2021. 02. 03.

Egyre közelebb a legalizáció, szárnyalnak a kannabiszrészvények

2021. 01. 14.

Lemaradtál a kannabisz raliról? Segítünk, akadnak még lehetőségek

2020. 12. 25.

OK boomer, jönnek az avokádók! Ellepték a fiatal kisbefektetők a tőzsdéket

2020. 12. 03.

Raliztak tegnap a kannabisz cégek

Címlapkép: Seth McConnell/The Denver Post via Getty Images

Forrás: https://www.portfolio.hu/uzlet/20210420/itt-a-kannabisz-vilagnapja-megis-hogyan-lett-egy-betiltott-drogbol-az-evszazad-befektetese-479298

CBD megrendelés és vásárlás Pécsen – Beauty Garden Szépségszalon – CBD Shop

7632 Pécs Kodolányi János u. 23.

Telefon: 70-605-9029

Comments are closed.